DOMINKÓ István

DOMINKÓ István

zongora

Kurzusai a CSI-n:

Dominkó István zongoraművész 1971-ben született Zalaegerszegen. 1994-ben szerzett zongoratanári-kamaraművészi, 1996-ban pedig zongoraművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, tanárai többek között Hambalkó Edit, Zempléni Kornél és Gulyás Márta voltak. 2000-től 2004-ig ösztöndíjas hallgatója volt a Zeneakadémia Doktori Iskolájának. Emlékek gyermekeimnek – Robert Schumann Jugendalbuma című doktori disszertációját 2008-ban védte meg Summa cum laude minősítéssel. A disszertáció átdolgozott kiadása 2020 őszén jelent meg. 2013-ban a Zeneakadémia Posztdoktori Ösztöndíjának egyik nyertese volt, kutatása középpontjában Farkas Ferenc magyar költők verseire komponált vokális művei voltak. Az erről szóló publikáció 2013 őszén jelent meg. 2015-ben Meláth Andrea és Szabóki Tünde énekművészekkel hangfelvételt készített Farkas Ferenc válogatott dalaiból, a CD a Hungaroton gondozásában jelent meg „Hét évtized dalai” címmel.

Pályája kezdete óta koncertezik itthon és külföldön. Fellépett Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Törökországban, Szlovákiában és Romániában. Szólóhangversenyei mellett kamarazenei tevékenysége is kiemelkedő, erről számos hangfelvétel valamint tévé- és rádiófelvétel is tanúskodik. Számottevőek ifjúsági előadásai, vidéki hangversenysorozatai is, melyeken gyakran zenész családtagjaival lép fel. Jelentős hazai művészeti fesztiválok visszatérő vendége, a Crescendo Nyári Akadémia egyik alapítója és művésztanára, valamint a STELLA Hangstúdió alapítója és zenei rendezője. Gyakran tevékenykedik zenei és tudományos versenyek zsűritagjaként, zenetudományi és zenepedagógia előadások, művészeti konferenciák előadójaként.

A művészdiploma megszerzése után 23 éven át volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Tanszékén egyetemi adjunktus. Jelenleg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zenei igazgatóhelyettese, zongoratanára és Zeneművészeti Szakképzőjének munkaközösség-vezetője. A Kórusiskola mellett a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumban is tanít zongora főtárgyat. 2014-ben elnyerte a mesterpedagógus fokozatot, 2015-től pedig az Oktatási Hivatal pedagógiai szakértőjeként is dolgozik. 2018 szeptemberében elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, kutatóprogramja keretében az önálló gyakorlást segítő és fejlesztő módszerek kidolgozásán munkálkodik. Számos publikációja jelent meg a Parlando online zenepedagógiai folyóiratban. Létrehozta a „Kotta-Hang-Tár”-at, a magyar zongorapedagógia népszerű köteteinek hangfelvételeit tartalmazó tárhelyet, melyet írásaival, kutatásaival együtt a Magyar Művészeti Akadémia honlapján tett elérhetővé a nagyközönség számára.

További információ itt.