Mi az a CSI?

A CSI története

Több mint zene

A CSI pénzügyi háttere

A jelentkezés menete

Dátumok, határidők
 

Mire számíthatok diákként?

A CSI alatt minden diák egyéni órákat kap, melynek száma és időtartama kurzusonként változhat. Az egyéni órákkal kapcsolatos további információk a kurzusleírásoknál találhatóak. Ezen kívül a tanári kar által kijelölt diákok kötelező zenekari gyakorlaton vesznek részt. A diákok alkurzusok közül is választhatnak, mint pl. kamarazene, jazz-improvizáció, barokk együttes. Részletek a myCSI jelentkezési lapon. A diákok zongorakísérővel is dolgoznak, és minden nap tudnak gyakorolni. Minden diák felléphet a tanszaki záróhangversenyen, ezen kívül tanári javaslat alapján további fellépés is lehetséges. Végül, de nem utolsósorban, számtalan ingyenes koncert, előadás, és közösségi program várja a résztvevőket.

Kurzusok

CSI időbeosztás minta

Az alábbi minta a korábbi évek időbeosztása alapján készült. Azért adjuk közre, hogy áttekintést nyújtson a CSI várható programjairól. Figyelem: az idei végleges időbeosztás ettől eltérhet.

 

Ifjúsági tanszak

Az ifjúsági tanszak résztvevői 12 és 16 év közötti fiatalok. Az ifjúsági tanszak diákjait a CSI kiváló művészprofesszorai tanítják. A diákok egyéni órákon kívül kamaraprodukciókban, valamint az ifjúsági zenekar munkájában vesznek részt. A zenei tanulmányok mellett sportolási lehetőségek, kirándulások, kézműveskedés, kóruséneklés színesíti a programot. Az ifjúsági tanszak résztvevői a kifejezetten számukra szervezett kiscsoportos beszélgetésben vesznek részt. A diákokat tudásszintjük alapján osztjuk be kamaracsoportokba. Tanáraik döntése alapján a kijelölt diákok a nagyzenekar munkájában vesznek részt. Az ifjúsági tanszak résztvevői számára külön időbeosztás készül, mely a zenei órákon és programokon kívül szabadidős tevékenységeket is tartalmaz. A résztvevőknek bele kell egyezniük, hogy elfogadják az ifjúsági időrendet, részt vesznek az abban foglalt programokon, és felnőtt felügyelet alatt állnak.

14 éves kor alatt  a  szülői kíséret  és a gyermekkel közös szoba igénybevétele kötelező. A gyermeküket kísérő szülőknek látogatóként kell jelentkezniük. A szülők a koncerteket és a fesztivál programjait ingyen látogathatják.

 

Kurzusok   Tanáraink