Mi az a CSI?

A CSI története

Több mint zene

A CSI pénzügyi háttere

A jelentkezés menete

Dátumok, határidők
 

Mire számíthatok diákként?

A CSI alatt minden diáknak legalább öt egyéni órája lesz. Ezen kívül a tanári kar által kijelölt diákok kötelező zenekari gyakorlaton vesznek részt. A diákok alkurzusok közül is választhatnak, mint pl. kamarazene, jazz-improvizáció, barokk együttes. Részletek a myCSI jelentkezési lapon. A diákok zongorakísérővel is dolgoznak, és minden nap tudnak gyakorolni. Minden diák felléphet a tanszaki záróhangversenyen, ezen kívül tanári javaslat alapján további fellépés is lehetséges. Végül, de nem utolsósorban, számtalan ingyenes koncert, előadás, és közösségi program várja a résztvevőket.

Kurzusok   Tanáraink
 

CSI időbeosztás minta

Az alábbi mintát azért adjuk közre, hogy áttekintést nyújtson a CSI várható programjairól. 

Órabeosztás minta 1. hét
Órabeosztás minta 2. hét

Ifjúsági tanszak

Az ifjúsági tanszak résztvevői 12 és 16 év közötti fiatalok. Az ifjúsági tanszak diákjait a CSI kiváló művészprofesszorai tanítják. A diákok egyéni órákon kívül kamaraprodukciókban, valamint az ifjúsági zenekar munkájában vesznek részt. A zenei tanulmányok mellett sportolási lehetőségek, kirándulások, kézműveskedés, kóruséneklés színesíti a programot. Az ifjúsági tanszak résztvevői a kifejezetten számukra szervezett kiscsoportos beszélgetésben vesznek részt. A diákokat tudásszintjük alapján osztjuk be kamaracsoportokba. Tanáraik döntése alapján a kijelölt diákok a nagyzenekar munkájában vesznek részt. Az ifjúsági tanszak résztvevői számára külön időbeosztás készül, mely a zenei órákon és programokon kívül szabadidős tevékenységeket is tartalmaz. A résztvevőknek bele kell egyezniük, hogy elfogadják az ifjúsági időrendet, részt vesznek az abban foglalt programokon, és felnőtt felügyelet alatt állnak.

Kurzusok   Tanáraink